Incze Ferenc

Incze Ferenc Huszár Irma, Emil Lungu 1979

Incze Ferenc

Dokumentumfilm 30 perc 1979
Műhely: A Román Televízió bukaresti magyar adása
Hang: Magyar
Felirat: Román
540p (LD)

Szinopszis

1910. augusztus 5-én született Gyergyószentmiklóson Incze Ferenc festőművész. Művészeti tanulmányait az Iparművészeti Iskolában végezte Budapesten, majd Bécsben is képezte magát. A Salvador Dali alkotásaira emlékeztető festményeket alkotó művészt sokáig mellőzték, akkor vált ismertté és elismertté, amikor 1973-ban egyik önarcképét ezüstéremmel díjazta a párizsi Francia Képzőművészek Szalonja. Szülővárosában egyszer állították ki munkáit, 1982-ben. Ekkor a művész azt mondta, hogy amennyiben Gyergyószentmiklós állandó teret biztosít alkotásainak, akkor a városnak adományozza műveinek jelentős részét. Álma jóval halála után, 2012-ben valósult meg, amikor közel száz olajfestménye, több száz ceruza- és szénrajza a Tarisznyás Márton Múzeumba került, ahol mind a mai napig őrzik a páratlan művészi hagyatékot. Incze Ferenc 1988 augusztusában hunyt el. Rá emlékezünk, a Huszár Irma-Emil Lungu alkotópáros portréjával, amelyben a művész őszintén beszélt idegbetegségéről, testi-lelki vívódásairól, ars poeticájáról.

Stáb

Még érdekelhetnek